Sándor olyan srác volt, aki tényleg
meg tudott őrjíteni.
Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami
pozitívat mondani.
Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt
válaszolta:
"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született
optimista volt.
Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt,
Sándor azt mondta neki, hogy
a Helyzet pozitív oldalát kell
néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap
odamentem hozzá és
azt mondtam:
Ezt egyszerűen nem értem.
Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan.
Hogy csinálod
ezt?"
Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom
magamnak:
Két lehetőséged van.
Választhatsz, hogy
jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.
Minden alkalommal,ha történik
valami, magam választhatok, hogy
elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy
tanuljak belőle.
Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy
panaszkodjon,
elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét
az élet
szépségeire. Én a pozitív oldalt
választottam."
"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam
közbe.
"De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási
lehetőségből
áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben
.
Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod.
A
mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az
életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később
elhagytam a Vagon
gyárat, hogy önálló legyek.
Szem elől
tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy
döntöttem, Hogy
élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos
balesetet
szenvedett.
Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás
műtét és sok hetes
intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból
fémtámaszokkal a
hátában.
Mikor meglátogattam,
megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta: "Ha jobban lennék,
kettő lenne belőlem.
Szeretnéd látni a
sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le
benne a baleset
pillanatában.
"Nos, az első, ami átsuhant
az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár
hét múlva jön világra - jól
van-e? Mikor pedig a földön feküdtem,
emlékeztem, Hogy két lehetőségem
van: választhattam,hogy élek vagy
meghalok."
"Féltél?
Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.
Sándor folytatta:
"Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt
mondogatták, hogy jól
vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire,
láttam az orvosok és
nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott
ember.' És tudtam,
hogy át kell vennem az irányítást."
Mit csináltál?" - kérdeztem
tőle.
Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte,
hogy allergiás
vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és
nővérek csöndben
várták a válaszom. Mély levegőt véve
visszaordítottam:
'A gravitációra!'
Mialatt az
egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet
választottam. Tehát
úgy operáltak meg,mintha élő lennék és nem halott."
Sándor a
tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni
való
hozzáállásával is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk
van választani, teljes
életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért ne
aggódj amiatt, mi lesz
holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz.
És a ma az a holnap,
ami miatt Tegnap aggódtál."
|